Reggeli...

Eljött az első ember és elhozta az ősz első ködös reggelét, ködös tejfeles függönyt eresztve a tájra. Eltakarva a napot deres cseppeket hagyott a fákon és pulóvert húzott az emberekre. Dideregve ballagók, és meglepett iskolások róják a napi útjukat, valakinek ismét ugyanaz az út valakinek másfelé vezet az útja. Mindenki megy valahova, napi rutin, viszi őket előre, reggeli gondolatokkal a fejükben állnak a pékség előtt. Most még mindenki nyugodt, nem zavarja őket a sor álmosan ácsorognak a friss kenyér illatában és talán a gyermekkoruk régi emlékei között járnak, amikor reggelente ugyan ez az illat várta őket a konyhában amikor apa hazajött és friss pékárút hozott. A bögre kakaó és a friss kifli illata és íze megtölti az emlékeket. Ott állnak és álmodoznak a múltról, aztán mennek tovább egy apró mosollyal az arcukon, jó reggelt kívánva az újságosnál baktatnak tovább, valaki haza, valaki munkába.
Emlékeket hoztál kedves ősz, gyermekkorom emlékeit hoztad el újra...

Álom vagy lidérc...

Hajnali árnyak táncolnak a lidérces fényekben, tekeregnek a könyvespolcon, átkúsznak a falakon, meglibbentik a függönyt, némán lehántják a tapétát, belebújnak képekbe, és elmossák az arcokat. Elfolyik az idő az óráról, lassan csepegnek le a percek míg csak az üres hátlap marad. Lemállik minden csak az üresség marad, és a falak. Csupaszon fekszem a szoba közepén, testemen sebek, lelkem darabokban hever a mellkasomon.... lassan süllyedni kezdek, érzem... távolodik...elhomályosodik... minden.
Hirtelen egy galamb száll a mellkasomra, belekapaszkodik lelkem szilánkjaiba és emelni kezd, fel vissza a fény felé...